Tádááá...

Bejegyzések

Évi mondja

Hosszú az út, míg a tervből egyedi termék lesz (Szoknya és Nadrág Magazin interjú)

Dr. Katona Éva – de jobban kedveli, ha Évinek szólítják – biatorbágyi műhelyében natúrkozmetikumok készülnek. A műhely nyitott az érdeklődők számára. Évi szeret beszélgetni a vásárlóival, s szívesen mesél a portékáról is. Termékei kizárólag természetes összetevőkből készülnek. Jogászként lett a natúrkozmetikumok szakértője.

Karóczkai-Müllner Helga


Hosszú az út, míg a tervből egyedi termék lesz. Dr. Katona Éva – de jobban kedveli, ha Évinek szólítják – biatorbágyi műhelye nyitott az érdeklődők számára. Amikor a műhelyben tartózkodik, bárki beleshet a kulisszák mögé, és kipróbálhatja a termékeit. Dezodorok, habkrémek, különféle szappanok, samponszappanok, testvajak, természetes szájfények. Évi natúrkozmetikumokat készít minden korosztálynak.

Miközben arra várunk, hogy elkészüljön a következő adag habkrém, mi arról beszélgetünk, hogyan talált rá a natúrkozmetikumokra.

– Mindig is figyeltem arra, hogy minél természetesebb dolgokat hozzak be az életünkbe. Állatbarát vagyok, nekem az is fontos, hogy állatkísérletmentes termékeket használjak. Nem csak kizárólag a kozmetikumok tekintetében. Édesanyám kozmetikus, így a kozmetikumok mindig közel álltak hozzám. Néhány éve részt vettem egy szappankészítő tanfolyamon, ekkor kezdődött minden – avat be az indulás rejtelmeibe Évi.

Kezdetben az volt a terve, hogy a szappan segítségével száműzze a műanyagot az életükből, hiszen így nem szükséges tusfürdőt vásárolniuk. De annyira megkedvelte a szappankészítést, hogy szinte azonnal elhatározta: termékek készítésével szeretne foglalkozni. Elvégzett egy krémkészítő tanfolyamot is, és rengeteget olvasott, hogyan tudna jobb lenni.

Szenes és boros szappanok

Összetevők után kutatott. Azt akarta megtanulni, hogy mire jók az olajok, vajak, virágvizek, hatóanyagok. Csak azután startolt a webshop, hogy száz százalékosan tudta, milyen készítményeket hoz ki a piacra. Olyat szándékozott, ami jó, és szeretik az emberek. Az elhatározás után egy éven át fejlesztette a termékeit.

A szappan elkészítése nem fejeződik ott be, hogy elkészült a receptúra. Kísérletezett a színekkel, hogyan lesz a legszebb a végeredmény, vagy hogy milyen illóolaj passzol hozzá. Minden szappan más-más összetevővel rendelkezik. Évi végül tizenkilenc mosakodó és négy sampon szappant kreált. – Számít, hogy milyen bőrtípussal rendelkezik valaki. Ezért készítek többféle szappant. Az összetevőkkel és az arányokkal különféle hatást lehet elérni. A szén például nem csak szép színt ad, de nagyon jó a zsíros bőrnek. A száraz bőrre a rózsaszappant ajánlom. A színét a rendkívül kíméletes rózsaszín agyag adja. A benne lévő ylang ylang szintén jó a száraz bőrnek – avat be a részletekbe Évi.

De készít külön babaszappant, amelyet érzékeny bőrű felnőttek is használhatnak. Vagy ezt használva akár baba és anya együtt fürödhet. A kamilla szappanban nincsen illóolaj, így ez tényleg mindenkinek jó. Aki igazi különlegességre vágyik, fürödhet  fehérboros és vörösboros szappannal.

Hosszú az út a recepttől a dezodorig

Igazán érdekes kérdés, hogyan lesz egy tervből termék? Ez ugyanis hosszadalmas folyamat. Évi szívesen osztja meg a tapasztalatait. Minden a receptúra kitalálásával kezdődik. Majd a tesztelési fázisban dől el, hogy kell e változtatni az arányokon, összetevőkön, vagy sem. A legfontosabb tényező az idő. Mire a tervből termék lesz, hónapok is eltelhetnek. Mint az ArtNatura jelenlegi húzótermékénél, a dezodornál. A hónapokig tartó munkáról Évi így mesélt:

– Nincsen benne semmilyen mesterséges összetevő. És tudja azt, amit akármelyik bolti deo. Sőt, többet is. Nem zárja el az izzadságmirigyeket, megmarad a szervezet természetes méregtelenítése. A dezodornál az összetevők arányaival kísérleteztem hosszasan. Sikerült minimálisra csökkenteni a sokaknál irritációt kiváltó szódabikabónát azzal, hogy szenet és magnéziumot használtam. Emiatt, és mert papírtubusban vihetik haza a vásárlók a hazai készítők között egyediek vagyunk.

Hiába kis vállalkozás, az ArtNatura, termékeik ugyanolyan biztonságosak, mint akár a legismertebb kozmetikai szerek. Laboratóriumi körülmények között ezeket a termékeket is vizsgálják mikrobiológiai szempontból, hogy mennyire bőrbarátak, mennyi ideig tarthatók el. Ezeket mind tartalmazza a kozmetikai dokumentáció, amelyben például még azt is rögzíti, hogy pontosan milyen alapanyagból mennyit használtak fel a készítés során.

 Vállalkozásépítés személyesen

Évi az on line felületeket és a személyes megjelenést egyaránt használja a vállalkozásépítésre. – Még az indulás előtt Facebook és Insta oldalt készítettünk. Profi fotóst kértünk fel, hogy fotózza a termékeket a webshop részére. A helyi és környékbeli édesanyáknak szóló közösségi csoportokban kezdtem el népszerűsíteni a vállalkozást – meséli.

Szájról szájra terjedt a híre, s úgy véli, nagyot lendített az induláson, hogy a egyik biatorbágyi kávézó kitette a készítményeit még a webshop indulásával egy időben. Néhány hónapja pedig a Mom Park és a Hegyvidék Bevásárlóközpont gyógyszertárába is kaphatók az ArtNatura termékek.

– Rendszeresen ott vagyok vegán piacokon, de Pici Piacon, Hello Piacon is. Szeretem, mert személyesen találkozhatok a vevőimmel. Akik weben vásárolnak, azok is kérdezik, hogy hol vagyok elérhető. Mert ugyan kinézik a webshopban, de megszagolnák, kipróbálnák, mit vesznek. Én pedig élvezem, hogy beszélhetek a készítményekről. Olyan dolgokat is elmondhatok, ami fontos infó, de írásban kevésbé megy át – mondja.

 Így van értelme csinálni

Évi a natúrkozmetikumok készítését jogászként kezdte el. Jelenleg is egy nemzetközi cégnél dolgozik, emellett hetente kétszer tevékenykedik a műhelyben. Mindkét munkát egyaránt szereti. A jogot meggyőződésből választotta; a pörgősebb kereskedelmi jog és reklámjog áll hozzá közel.

A kozmetikumok készítését pedig azért kedveli, mert imád dolgozni az alapanyagokkal. – Jó látni, hogy miből mi alakul ki. Nagy motiváció a vásárlói visszajelzés. Szeretem hallgatni, hogy jól működnek a termékeim. Többektől hallom, hogy még nem volt ilyen jó és hatékony dezodorral dolga. Vagy a Holt tengeri iszapos szappanom egy egész testes ekcémát elmulasztott. Így van értelme csinálni – mondja.

 Amíg a tervből egyedi termék lesz

Úgy gondolja, hogy a vállalkozásbővítés soha nem állhat meg. Évi most új terméktípuson dolgozik: hamarosan arckrémet is kínál majd a vásárlóinak. Hat különböző hatású krémet és szemránckrémet, amelyből kettő receptúrájával már elkészült, s ezek már a tesztelési fázisban vannak. Mivel pumpás kiszerelésben kapható majd, a megfelelő állagon sokat dolgozott: túl sűrű és túl híg sem lehet a kész produktum.

Kézkrém és könnyebben felszívódó testápoló fejlesztése a következő lépés. Jövő nyárra szeretne kijönni saját naptejjel. Ez utóbbi komolyabb munka lesz, hiszen a megfelelő védettség kialakítása természetes összetevőkkel nem egyszerű.

webshopban sem áll le a munka, úgy érzi, ez olyan terület egy vállalkozásban, amelyet folyamatosan szükséges fejleszteni. A dizájn és a funkció is megújul. Ha most visszatekint arra, hogy mire a legbüszkébb, akkor a dezodort említi. És magára, hogy ilyen kitartó volt, hiszen háromnegyed évig tartott, míg a tervből egyedi termék lett.


Szerző: Karóczkai-Müllner Helga

Fotó: HH Fotó, Haász Hajni